Első alkalommal történt, hogy az ország négy helyszínén összehangolva a rendezvényeket ünnepeltük meg a Vakvezető Kutyák Első Országos Világnapját a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kezdeményezésére. Április 27-én Budapesten, Miskolcon, Székesfehérváron és Debrecenben szép számban gyűltek össze kutyák, gazdáik és az érdeklődők.
A fővárosban a Vakok Iskolájában sok kisgyerek kipróbálhatta, milyen a vakvezető kutyás közlekedés az alapítvány vezetője, Mezősi Tamás irányításával. A gyerekek kutyasimogatás közben kérdéseket tehettek fel Tamás kutyás segítőinek, Kovács Líviának és Krekács Ervinnek.
A világnap alkalmából a Látássérült Állampolgárok jogaiért Mozgalom (LÁJM) pikniket szervezett a Városligetben. Eljöttek vakvezető kutyák, gazdáik és családtagok. A bemutatkozás után Czikora Róbert, a LÁJM alapító tagja beszélt a mozgalom eddigi eredményeiről és elmondta jövőbeli terveket.
Vendégünk volt Kóti Rita, aki kamerával érkezett és sokat forgatott, mert dokumentumfilmet készít egy vakvezető kutya és gazdája hétköznapjairól. A városligeti piknik jó alkalom volt arra is, hogy a beszélgetés után elinduljunk, és megmozgassuk négylábú segítőinket.
A világnap eseményeiről többek között beszámolt a Blikk, a Metropol, a hvg.hu, a Zalai Hírlap.